THE DARK KNIGHT

Beteg, erőltetett versek

Nos ezt a verset én költöttem tegnap. Teljesen egyedül. Íme:

A Holdhal

Hol halad a holdhal?
A Hold alatt a holttal.

Nos ebben az öcsém is segédkezett: (a 3. és a 4. sor az ő ötletein alapszik)

Bérmunka

Aki másnak vermet ásni,
Ki mer abba belemászni?
László, Kata, Tihamér
Eláslak egy aranyér'.

November 18.

Ma van a 16. szülinapom!!!!!

Eredeti kép: (Edwin van der Sar)

Én festettem:

Gondoltam, írok egy kicsit, hogy legyen még valami a blogomban. Írok mondjuk a foci EB kapcsán valamit. Például a kedvenc focistáimat.

1. Elsőszámú kedvencem Edwin van der Sar, a holland kapus. 37 éves, és a Manchester United-ban játszik, ahol még egy évig marad, de utána (sajnos) visszavonul.

1. Második kedvencem szintén kapus. Jens Lehmann, aki a német válogatott kapuját őrzi. 38 éves, és nemrég igazolt az Arsenalból a VfB Stuttgartba.

1. A harmadik Bastian Schweinsteiger, német középpályás. Jelenleg 23. évét tapossa és a Bayern Münchent erősíti.

Nos, vannak még kedvenceim, akik nem kerültek be az első háromba:

• Eidur Gudjohnsen, az FC Barcelonában játszó 29 éves izlandi csatár.

• Bernd Schneider. A 35 éves német középpályás a Bayer Leverkusen játékosa, aki sérülés miatt nem lehet ott az EB-n.

• Dirk Kuyt (hollandul: Kuijt), a Liverpool FC középcsatára. 27 éves és holland.
  

Na, ezeket már az EB kezdete óta le akartam írni, de csak most jutott rá időm. Vagyis most szántam rá magam.=))

Év vége

Huh! Végre! Ezt is megértem. Már elvileg ennek kellene a táblán lennie: Ó!. De nincs, mivel nincs állandó termünk sem. De mindegy, mert anélkül, hogy fölírnánk anélkül is eljön az év vége, akkor meg minek firkáljunk? Csak fogyna a toll, vagy a kréta, aztán meg nyavalygunk, hogy "Már megint nincs kréta!" meg, hogy "Már megint nem fog ez a rohadt [elnézést] toll!"De már megint elterelődtem a témától, mert leragadtam ennél a dolognál. Őszintén szólva nem igazán tudok mit írni ehhez a témához. Azt hiszem, nem lesz hármasom a bizonyítványomban és viszonylag sikeresen elvégeztem a kilencedik évfolyamot. Jó, hogy most egy jó ideig nem kell az iskola felé néznem, és addig alhatok reggelente, ameddig akarok. Nagyjából ennyi. Ilyen a hangulatom most, mert még suliba kell járni, és kint pedig jó idő van. Jó, most per pillanat nincs, de amúgy igen, bár meleg van. Mindegy. Ezt most csak helykitöltőnek írtam. Így legalább többnek néz ki. Szerintem fölösleges tovább húzni. Itt a vége, fuss el véle.

A kommunikáció nehézségei (kérdések alapján)

• "Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát" Vagy mégis?

Hogyha már átvitt értelemben van a kérdés, akkor a választ is átvitt értelemben kell majd venni: Hogyha mindketten tudnak jelbeszéddel kommunikálni, akkor érti. Folyt. köv.

• "Minek nevezzelek?" Tegezés-magázás, köszönés, megszólítás

Ez a kérdés kisgyerekkorban és felnőttkorban nem annyira égető. Kamaszkorban viszont annál inkább. Folyt. köv.

• A stílus valóban maga az ember?


• "Tudom, mit akarok mondani, csak nem bírom megfogalmazni." Vagy mégsem tudom?

Szeintem nem tudja. Folyt. köv.

• Inkább leírom/Inkább elmondom. Mikor melyik a könnyebb?

Iskolai felelésnél szerintem könnyebb leírni, mert akkor az ember talán kevésbé stresszeli magát, mert ha szóban felel és esetleg valami badarságot mond és az osztálytársai netán nevetnek rajta - elég, ha csak egy vagy két ember - , akkor az nem valami lelkestő. Sőt abszolút elveszi a felelő kedvét attól, higy bármit is mondjon, mert ugye az ember általában nem szereti, ha kinevetik, meg hasonlók. Írásbeli felelés közben jobban össze tudja szedni a gondolatait, mert nincs az, hogy a tanár sürget, hanem mindenki a maga tempójában haladhat. Főleg a nagyobb szabású dolgozatoknál, ahol több kérdés van, mert itt megnézi a kérdéseket és azzal kezdi, amelyikkel akarja. Nem azzal, amit először föltesz neki a tanár. Vizsgákon és felvételiken az írásbelinél nem csak egyedül van a diák a tanárral, hanem tömegben, ami több magabiztosságot adhat, mintha csak néhány tanár van rajta kívül a teremben, és ez talán annak tudható be, hogy az ember alapvetően egy társas élőlény. Ezen kívül ott vannak a kisebb önbizalmú emberek, akik pedig szintén az írásbeli felelést választanák. Ugyanakkor ezzel szemben áll az, ami miatt sokan szeretnek inkább szóban felelni. Az, hogy a tanár tud segíteni a felelőnek azzal a képletes "harapófogóval". Ez tény. Ha akar, akkor segít de vizsgákon és felvételiken nem ez a jellemző. Csak ülnek, és szúrósan (már aki) néznek a diákra, aki ott ül velük szemben és általában zavarba jön, vagy megijed attól a fagyos légkörtől, amit az adott tanár szúrós tekintete teremt. A zavarból pedig az is származhat, hogy akármilyen jól is megtanulta az anyagot, akármennyire is álmából fölkeltve is azonnal tudta, ott helyben nem igazán jön viszont a szájára.

Vannak olyan témák is, amiket inkább személyesen mondanánk el az adott személynek, nem levélben. Ilyen például a halálhír, vagy az eljegyzés.

• "Egy rózsaszál szebben beszél" A nyelv valóban mindig a legtökéletesebb eszköze a kommunikációnak?

Nem mindig a beszéd a legtökéletesebb formája a kommunikációnak, mert sokszor egy egy gesztus sokkal többet elmondhat és nem tudhatja mindenki, hogy miről van szó a beszéddel ellentétben, amit akárki meghallhat. Itt - sajnos - vissza kell kanyarodnom a halálhírhez. Mondjuk egy kórházba bevisznek egy igen súlyos állapotú embert, aki nem szorul műtétre mert például gyógyszer- (vagy kábítószer-) túladagolás miatt kómában van (,amin nem tunak segíteni az orvosok). A hozzátartozók bejönnek a kórházba és az orvos (kedves, jófej emberszerető orovs) felvázolja nekik a helyzetet: "XY súlyos kómában van. Stb" A hozzátartozók megkérdezik: "De ugye felépül?" Az orvos nem szól. Vagy sóhajt egyet, vagy nem, de mindenképpen belenéz a hozzátartozók szemébe és fölveszi "együttérző arc"-át. Ebből már általában tudják az érintettek, hogy mi a helyzet. Ekkor az orvos vagy - ha a hozzátartozó egyedül van - ráteszi mondjuk a rokon vállára a kezét - ha pedig nincs egyedül nem ér hozzá - és elmegy lassan letörten, hogy tényleg azt sugározza, hogy égyüttérez a rokonnal, mivel az általában nézi ahogy az orvos elmegy. Szinte ugyanez játszódik le akkor is, amikor egy halálos vagy haldokló beteggel közli az orvos, hogy haldoklik. (u.i.: ez nem személyes tapasztalat. Nézem a Doktor House-t.)

• "Ezt jobb lett volna elhallgatni" Mikor mit kinek miért nem kell (kellett volna) elmondani?
  "Meg sem merem kérdezni." Miért?

A kérdés első felére a válasz: Meg kell gondolni, hogy mit mondunk vagy cselekszünk, mert - igaz, ritkán - de súlyos következményekkel is járhat. Íme egy újabb nem ideillő, de valahol mégis idevágó példa, hogy többnek látszódjon az iromány: =) Szóval régen, amikor Nagy Sándor ázsiai hadjáratán egy hadvezér Folyt. köv.!!!!!!!!!!!!

Folyt. köv.

Az álmok

Sokféle dolgokat írnak és mondanak az álmokról. Nekem az az elképzelésem, hogy az agy álmodás közben "szelektálja" az aznapi eseményeket, amit fontosnak tart az elraktározódik a memóriánkban, amit meg nem tart fontosnak azt pedig értelemszerűen "kidobja". Szerintem ez lehet az oka annak, hogy nem emlékszünk mindenre ami előző nap történt velünk. Én két elméletemet emelném ki:

1. Az agy, mint nyomozó. Olyan lehet, mintha napközben nem hagynánk szóhoz jutni az agyunkat és miután elaludtunk akkor tud csak érvényesülni. Ilyenkor úgymond odaül az íróasztala mögé, és mint valami nyomozó egy bűntényben, hozzáfog átnézni az aznapi eseményeket. Amiről azt gondolja, hogy "Na ezzel a nyommal nem fogunk előrébb jutni." azt kidobja. Néha rájön, hogy amit előző nap megtartott, az mégsem kell, vagy amit kidobott az mégis kellhet, mert összeillik egy aznapi részlettel, vagy tartalmaz valami elengedhetetlenül fontos dolgot. Ezért lehet az, hogy néha látszólag összefüggéstelen dolgokat álmodunk. Mintha egy hosszú ideje (születésünk óta) tartó nyomozásban minden apró részletnél leragadva próbálna valamiféle logika alapján kihámozni egy értelmes és/vagy logikus történetet (talán az életünk értelmét?). Ezért lehet, hogy például az hogyha az utcán látunk egy plakátot a többi plakát között (vagy teljesen mindegy milyen hétköznapi dolgot a többi ugyanolyan hétköznapi dolog között), akkor azzal fogunk álmodni, pedig nem figyeltük meg jobban mint a többit. Talán később annak a bizonyos plakátnak, vagy akárminek lesz még jelentősége.
2. Az agy, mint filmrendező. Itt visszaugranék a plakát-elmélethez. Rengeteg filmben (főleg thrillerekben és akciófilmekben) a kamera egy bizonyos tárgyra, vagy személyre ráfokuszál, például a "Ben Hur" című film kocsiverseny-jeleneténél a negatív szereplő kocsiján lévő pengékre, amikkel később forgácsot csinált ellenfelei kocsijaiból. Az akcióthrillerekben egy kés, vagy valamilyen hasonló szerszám kap ilyen bemutatást, majd később gyilkos fegyverré válik. Esetleg magát a gyilkost emelik így ki. Félretéve a plakátos dolgot, minden álomnak van egy története és az agy egy jó rendező.

Akár értelmesnek találjuk az álmaink történetét, akár nem, az agy egy kitűnő számunkra nem mindig érthető logika alapján vezeti az ő kis "nyomozását", vagy ha úgy tetszik rendezi az ő kis "filmjét", a mi álmainkat. Muszáj valamilyen logika szerint csinálnia, mert mindennek van valamilyen logikája. Különben nem lenne semmi értelme semminek.

Komment a BKV sztrájkhoz

„Semmilyen járatritkítással nem értünk egyet, egyrészt azért, mert semmilyen szakmai érvet nem látunk amellett, hogy miért kellene ilyen mértékű járatritkítást végrehajtani” – mondta Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbuszgarázs szakszervezetének elnöke.

A másik ok, hogy állásukat féltik a vállalat dolgozói. Szerintük a járatritkítás egyenes következménye a létszámleépítés. A BKV korábban 6 milliárd forintot szeretett volna spórolni a járatritkításokkal. Kedden viszont a főváros vezetése bejelentette, hogy csak 3 milliárdot kell megtakarítani.

Forrás: http://www.rtlhirek.hu/dock/main/112883

Komment: Fogalmam sincs, hogy jogos-e a sztrájk, mivel alig tudok valamit ennek az egésznek a hátteréről. A járatritkítással speciel én sem értenék egyet. Ha ezen, és a látszámbeli leépítésen múlik, akkor szerintem jogos. Ha meg nem, akkor nem tudom.

A reklámok

Nagy általánosságban a reklámok egy adott termék vagy szolgáltatás népszerűsítésére lettek kitalálva, de szerintem még él a régi közmondás, miszerint: "Jó bornak nem kell cégér."

• Némelyik megfelel erre a célra, de nagy többségük csak azt érte el, hogy ha meglátjuk a TV-ben, elkapcsolunk onnan, de minimum levesszük a hangot, ha meghalljuk a rádióban, akkor szintén, és ha látjuk a plakátját az utcán, vagy bárhol akkor elfordítjuk a fejünket, mert nem bírjuk ki őket. (Gondolok ezzel a különféle mosószerek, kozmetikumok és bankok reklámjaira.)
• Egy TV-reklámnál azt is el lehet érni, hogy túlságosan nagy hangsúly fektetnek a körítésre (pl.: zene, képi világ, esetleg egy híres ember szerepel benne) és ennek eredményeképpen a néző nem biztos, hogy emlékezni fog arra, hogy mit hivatott reklámozni az adott reklám.
• Ugyanekkor a TV-reklámok többségében a nézőt teljesen tökkelütöttnek nézik és mivel az ember nem igazán szereti, ha valaki hülyének nézi azért nem fogja végignézni kettőnél többször [pl.: fejfájás (és egyéb fájdalom)csillapítók, gyomorsavlekötők].
• A szereplőket sokszor szintén naivnak és idiótának állítják be (pl.: a mindenen mosolygós anyukák a mosóporreklámokban, élőflórás joghurtok és bankok reklámjai, életjáradék-reklámok).
• Nem annak a korosztálynak szólnak, akiknek szánják. Például a ránctalanító krémek reklámjai. Mindegyikben egy 17-18 éves lány keni magát.
• Vannak nagyon erőszakos reklámok is, például mikor a mosóporreklámokban összekenik az emberek ruháját, hogy megmutassák: ki lehet mosni.

Nem igazán tudok pozitív kritikát hozzáfűzni ehhez a témához...

Osztálykirándulás

Osztálykirándulás (2 nap)
1. Hová?
2. Mivel?
3. Milyen legyen a szállás?
4. Programok?
5. Max. költség?
6. Milyen szabályok legyenek?
7. Mik a szervezési feladatok? Kinek kell csinálni?

1. Kisvárosba, vagy erdő közelébe
2. Vonattal (semmiképpen se busszal)
3. Panzió
4. Városnézés, strand (ha van), kirándulás

5. Max. 25.000 Ft/fő

6. Ne legyen konkrétan megyszabott a takarodó időpontja, csak úgy hozzávetőlegesen

7. Feladatok: szálláskeresés, egyeztetés, vonatjegy megvásárlása.

Ráközelítés

• Az elmúlt egy évben sok minden történt például télen végigszenvedtem a felvételit, nyár elején elballagtam az általános iskolából, és ősszel középiskolás lettem. Most így visszagondolva nekem a felvételiktől eltekintve nem igazán voltak nehézségeim.
• Az elmúlt egy hónapban volt a névnapom (január 19.) és megkaptuk a félévi bizonyítványt, ami többé-kevésbé úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem tudom, mit írhatnék még erről az egy hónapról, hogy meglegyen az öt-hat sor. Nem igazán maradt meg bennem több annál, hogy úgy egészében jó volt. Szerintem ebből nem lesz hat sor. Csak öt.
• Az elmúlt 24 órában ismét közelebb kerültem egy nappal a halálomhoz (talán ez nem igazán illett ide, de annyi biztos, hogy így van). Ezen kívül volt szerencsém egy furcsa, inkább össze-vissza értelmetlen álomhoz. Hmmm... ebből minimum nyolc sor kell(ene). Semmi más lényeges nem történt. Ettem, tanultam, aludtam, interneteztem, TV-t néztem... Az a halálos mondat elég pesszimista, depressziós hatást kelt. Ha elolvassá(to)k korábbi két bejegyzésem, abból kiderül, hogy én alapvetően egyáltalán nem ilyen vagyok, csak néha eszembe jut, hogy tulajdonképpen akárhogy élünk, akárhogy gondolkodunk, akármit csinálunk, ez így van. Ahogy telik az idő, egyre közelebb. Még egy sor kell. Az elmúlt egy nap meglehetősem nyugisan telt el, ahogy általában minden napom. Már megvan a minimális nyolc sor.

Egy újabb saját szerzemény

Ezúttal egy verset teszek közzé. Ez régebben íródott.

A tudatlan tehén végzete

Egyszer volt egy tehén, ki nem volt olyan kretén,
hogy rabságban éljen, mint a többi szegény.
Egyszer ez a tehén elhatározta,
hogy elmegy a városba.

Meglátott egy hentest, s szörnyülködve nézte: „Látjátok ez lett belőletek,
mert nem volt kellő eszetek.”
Bóklászott a városban, nézett erre-arra, meglátott egy újabb hentest. Elé állt és gondolkodott:
„Miért voltak ők olyan kretének,
hogy engedjék, hogy megöljék őket?
Túl sok ez egy tehénnek.”

Jött egy bácsi nagy, éles bárddal.
A tehén csak nézte, de ő rohant felé százzal.
Ez lett a vége annak a tehénnek,
aki azt hitte, ha öngyilkos lesz, nem nézik majd kreténnek.
De otthon a kretén tehenek békében legeltek,
mert tudták, hogy őket soha nem adják el a hentesnek.


Kota Sári, Budapest, 2006.07.

Egy saját szerzemény

Ezt én magam hoztam össze. Igaz történet.

Grapefruit

Hűséges tollamat, vagyis billentyűzetemet ismét a kezembe veszem, hogy leírjam, mennyit vagyok képes szenvedni egy fél pohárka 100%-os grapefruitléért.
Elkezdtem enni a félbevágott gyümölcs egyik felét, de mindez csak fél kézzel ment, mert a másik kezemmel a könyvemet (Hugh Laurie: A balek) tartottam nyitva, mert az makacsul be akart csukódni. Szóval a kiskanalam beledöftem a fél grapefruitba, de amaz – nyilvánvaló védekező mechanizmusként – egy olyan adag levet spriccelt rám, hogy aligha maradt benne. Mire további próbálkozásaim is kudarcba fulladtak, úgy gondoltam, hogy ez a gyümölcs nem hiúsíthatja meg a terveim. Fogtam a tányért, rajta a sokat megélt harci szerszámomat, a kiskanalat és a két fél grapefruitot, amely úgy meredt rám mint két nagy rózsaszínű szem, és kivittem a konyhába, mint egy halálraítéltet a vesztőhelyre.
Letettem a tányért az asztalra és megfelelő kínzóeszköz után néztem. Mire megtaláltam, azalatt nyugodtan elszökhettek volna, de nem tették. Még mindig bátran, rendíthetetlenül csücsültek a tányéron Megelégelve a pimaszságát, hogy semmibe veszi a szándékom, letettem melléjük a félelmetes kínzóalkalmatosságot: a citromfacsarót. Megragadtam az egyik felet és lassan hozzápréseltem a recés, fogazott, kúp alakú műanyag alkatrészhez. Hallottam a hangot, ahogy a leve a facsaró edénykéjébe csorog. A másik – a spriccelős – fél továbbra is rezzenéstelenül figyelte párja lassú kínhalálát. A rostjai fönnakadtak a szűrőn. Miután szinte csontszárazra préseltem – és a fél asztalt összecsöpögtettem vele – letettem a társa helyére mert most azt kezdtem préselni. Könyékig össze voltam levezve. Miután a leve nagy részétől megszabadítottam, a félbehajtott héjat a fogammal kezdtem még jobban összenyomni. Így utólag már könnyű mondani, hogy „Én tökkelütött, meggondolatlan!”, mivel – akkor még úgy tűnt – utolsó rúgásként valami iszonyat keserű lé folyt a számba, és úgy kicsípte a számat, hogy még most is fáj. De én nyertem meg a háborút. Ez volt a különbség. Ő csak csatákat nyert én viszont háborút.
Letettem az üres héját a másiké mellé és kezembe vettem bűntársamat, a kiskanalat. Kikanalaztam a szűrőn fönnakadt rostokat és húst , majd gyorsan megettem, hogy a makacs grapefruitnak még csak írmagja se maradjon, mivel magja egyáltalán nem volt. Miután az eunuch [herélt] gyümölcs belei elfogytak, a mosogató felé indultam. Kínlódva, mivel mindkét karom könyékig ragadt, valahogy rábírtam a vízcsapot, hogy folyjon belőle a víz. A szám még mindig sajgott. Megmostam a grapefruit-vértől mocskos kezem és elővettem egy poharat. A facsaró edénykéjéből kitöltöttem bele a levet és belekapartam a maradék rostot is A kiürült kínzóeszközt a kiskanállal együtt sikeresen a mosogatóba raktam. Majd jött a tányér a gyümölcs lenyúzott bőrével. Megragadtam a tányért és a szemetesbe csúsztattam róla a héjakat. Azaz csak csúsztattam volna, mert a piszkoknak – ha már a szemetesnél tartunk: a szemeteknek – semmi kedvük nem volt oda menni, ahová valók. Vettem egy mély levegőt. A szám mintha égni kezdett volna. Beraktam a tányért a mosogatóba. Szerencsémre ez nem ellenkezett, mert akkor az estémet porcelánszilánkok szedegetésével tölteném. Leguggoltam a provokatív grapefruitburkokhoz és – még szerencse, hogy – magamban intéztem a válogatott szavaimat hozzájuk. Úgy látszik megérte, mert miután beraktam őket a szemétvederbe, benne is maradtak. „Na ugye, hogy megy ez!” gondoltam, miközben a mosogatószivacsot az asztalhoz vittem azzal a céllal, hogy őt is a bűntársammá téve a nyomokat eltüntessem vele és összecsöpögtettem a konyhaasztal-mosogató közti szakaszt, mert nem volt kinyomva. Ezt én tiltakozásként fogtam fel a spongya részéről. Majd jött újra az „Én tökkelütött, meggondolatlan!”. Visszavittem a mosogatóhoz, miközben még mindig csöpögött. Kinyomtam a szivacsot, és visszamentem az asztalhoz és ezúttal sikeresen le is töröltem vele. Visszavittem a helyére és otthagytam. Megfogtam a poharat, és habozás nélkül egy nagyot kortyoltam belőle. „Semmi se maradjon abból az álnok grapefruitból!”. Rossz ötlet volt, mert újra „Én tökkelütött, meggondolatlan!” Ezúttal inkább a „tökkelütött”-ön volt a hangsúly, ellentétben az előző kettővel, ahol ugyanis a „meggondolatlan”-on. A szám szélét – amit előzőleg csípett ki a héjának a leve – mintha sósavval maratták volna, úgy égett az alattomos grapefruittól. Még a leve is gonosz. Egy velejéig romlott – de ugyanakkor friss – gyümölcs. Tudtam, ez volt az a bizonyos utolsó rúgása.
Felhajtottam a pohár tartalmát. Számoltam, 10 másodpercig tartott. Ennyi. Vége. Képes voltam egy pohárka 100%-os grapefruitléért ennyit szenvedni.
Aztán leültem, és megírtam ezt a történetet.

2008. január 25.

Illusztráció a kedvenc versemhez

Ez is Photo Shoppal készült.



"És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül,
Fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen.
Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló,
Míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen
S lelkem e padlómon ringó árnyba fullad csöndesen:
Nem szabadul - sohasem."

A kedvenc versem

Két vers van, amit nagyon szeretek. Az egyik az "Indiában, hol éjjel a vadak" József Attilától, a másik "A Holló" Edgar Allen Poe-tól (Babits Mihály fordításában, máshogy szinte nem is tetszik). Az utóbbi kicsit jobban kedvelem azért előbb azt írom le.

Edgar Allen Poe: A Holló

Egyszer - únt éjfél közelgett - bóbiskoltam elfelejtett

Tudományok furcsa könyvén, ellankadva terhesen,

Fejem csügge... egyre jobban... s im egyszerre ajtóm roppan,

Mintha egy kéz félve koppan - dobban ajtóm csöndesen.

S szóltam: "Éji vendég toppan küszöbömre csöndesen:

- Az lehet, más semmisem."

Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban,

Szellemét a szén hunyóban földre hímzé véresen.

Lassan nyúlt az éji óra; könyvem nem nyújtott a búra

Enyhülést, óh holt Lenóra, érted, égi kedvesem,

Kit a mennyekben Lenóra néven hívnak, kedvesem,

- Itt lenn nincs már neve sem.

S bíbor kárpit selyme rezzen, bizonytalan zajra zizzen;

Fájó, vájó, sohsem ismert féltés kínját érezem.

S míg szivem dobbanva retten, mind ismétlem önfeledten:

"Éji vándor vár ijedten ajtóm előtt, azt hiszem

-Késett vendég kér ijedten bebocsátást, azt hiszem:

- Az lehet, más semmisem."

Most kicsit magamhoz térvén nem haboztam, így beszélvén:

"Jó uram, vagy drága hölgyem, ne akadjon fenn ezen:

Tény hogy kissé szunditottam, és ön olyan halkan koppan:

S amint könnyű lépte dobban - koppan ott künn csöndesen,

Szinte képzeletnek vélném" - s ajtót tártam csöndesen:

- Künn az éj, más semmisem.

Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve,

Álmodva amilyent nem mert még álmodni senkisem;

De a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem

Hangzik más szó, mint egyetlen név: "Lenóra!" - kedvesem

Neve, melyet én rebegtem, s visszanyögte édesen

A visszhang - más semmisem.

Visszamenve a szobába - lelkem ég, a fejem kába -

Újra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen.

"Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára:

Rá kell jönnöm az okára, nosza - mondtam - meglesem!

Nyughass, szívem, pillanatra, míg e rejtélyt meglesem:

- Csak a szél, más semmisem..."

S széttárva a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát

Egy nagy őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen.

Rám se biccent, meg se hökkent, csak jött, mint egy idecsöppent

Úr vagy hölgy: ajtómra röppent s megtelepült odafenn -

Ott egy vén Pallas-szobor volt, a madár megült ezen,

Ült, csak ült - és semmisem.

Akkor bánatom mosolyra csalta furcsa ében tolla,

Ahogy ott morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen.

"Bár megtépve, zord kóborló" - szóltam - "te se vagy utolsó,

Éji partok küldte Holló: úr-neved hadd kérdezem:

Hogy hívnak, ha ott lenn röpködsz a plútói bús vizen?"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

Néztem a szárnyas bolondot, hogy egy szót ily jól kimondott

S válaszolt szavamra - bárha nem is túl értelmesen:

Meg kell adni, ilyet élő még nem ért, hogy egy beszélő

Madár ajtaja fölé jő s rátelepszik kényesen -

Ajtó fölött egy szoborra rátelepszik peckesen,

- És a neve: "Sohasem"!

De a Holló fönn a szobron csak ez egy szót mondta folyton,

Mintha abba volna lelke beleöntve teljesen.

Másképp csőrét nem nyitotta s szárnyait sem mozditotta;

S nyögtem: "Hozzám senkisem hű, még szivem reménye sem,

Majd csak elhagy e madár is - nem lesz reggel nyoma sem!"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

Megdöbbentem, hogy talál az elsírt szóra ez a válasz:

"Persze" - mondtam - "ennyi ennek kincse tára összesen;

Tán egy régi bús gazdája oktatá, kit sors viszálya

Dúlt és mart, míg síró szája erre járt rá, másra sem -

Holt remények gyászdalához nincs is jobb rím semmisem,

- Mint hogy: »Soha - sohasem«."

De a bölcs madár mosolyra csalta méla lelkem ujra

És egy zsöllyét gördítettem szembe, hogy majd ott lesem;

S bársonyába besüppedve képzeletet képzeletre

Halmoztam: hogy hol szerezte s mért ismétli vészesen -

Ez a baljós vén vad holló mért ismétli rémesen

Ezt a szót, hogy: "Sohasem."

Ezen tűnődtem magamban, noha egy betűt se mondtam

A madárhoz - s már szivembe fúrt a két fém-élü szem...

Óh ha titkát eltalálnám! S így fejem ledőlt a párnán,

Melynek bársonyára lámpám fénye hullott kékesen,

Violaszín bársonyára, melyen óh! már kedvesem

Nem pihen meg sohasem.

Most, úgy tetszett, langy szellő kel s lengve titkos füstölőkkel

Angyaltánc a szőnyeg bolyhát csiklandozta kéjesen:

"Bús szív!" - nyögtem - "égi vendég szállt le hozzád lám a szent Ég

Angyalokkal küld nepenthét elfeledni kedvesem:

Idd, óh idd e hűs nepenthét és feledd el kedvesem!"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

"Jós!" - hörögtem - "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek!-

Sátán küldött vagy vihar vert hozzám, én nem keresem,

Ki büszkén, bár megtépázva, érkeztél e puszta házba,

Hol rémek dúlnak csatázva - mondd meg nékem kegyesen:

Van-e balzsam Gileádban? megenyhűl-e zord sebem?"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

"Jós!" - hörögtem - "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek!

Hiszen egy égbolt borul ránk s egy Urunk van odafenn:

Mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra,

Vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn?

Kit az angyalok Lenóra néven hívnak odafenn?"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

"Legyen hát e szód utolsó!" - szöktem föl - "sátán vagy holló!

Menj, röpködj az éjviharban, a plutói bús vizen!

Itt ne hagyd egy árva tollad, nehogy arról rágondoljak,

Mit hazudtál e szobornak vállán ülve peckesen!

Tépd ki csőrödet szivemből s hagyj magam, míg elveszem!"

- Szólt a Holló: "Sohasem!"

És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül,

Fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen.

Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló,

Míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen

S lelkem e padlómon ringó árnyba fullad csöndesen:

Nem szabadul - sohasem.

Babits Mihály fordítása

József Attila: (Indiában, hol éjjel a vadak...)

Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -
mikor dédapa is kicsi volt még,
élt egy nagy fejedelem.

Parancsot adott, büszkét, szigorút:
"Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!"

Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.

Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
"Ami égi, ne hozd a földre!"

A kapu pántja kérte a napot.
Feszült létra a felhő szélihez.
Megbillent az; a létra leszakadt.

Fogtak sasokat könnyü szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.
S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,

kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.
Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.

Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.

A függőség

Elég hosszú, nem muszáj elolvasni.

Függeni szinte bármitől lehet. Például: drogfüggőség (ezen belül: kábítószer- és gyógyszerfüggőség), nikotinfüggőség, alkoholizmus, de lehet pl. egy TV-sorozattól, vagy a koffeintől is. Ezeken kívül még van -többek között- a játékszenvédély, a vásárlásfüggőség, internet- és számítógépfüggőség, étel-, és csokoládéfüggőség (a csokoládé fokozza a szervezetben az endorfin termelődését, ami boldogságérzethez vezet). Egy ember akkor válik valamitől függővé, mikor már szinte képtelen anélkül a dolog nélkül meglenni, és józan gondolkodás nélkül mindent képes feláldozni annak érdekében, hogy hozzájuthasson (első sorban inkább a drogok, az alkohol és a szerencsejátékok esetében).

Endorfinok a szervezetben - sportfüggőség

Az endorfinok a gyönyörérzetért felelős apró fehérjeanyagok, felfedezésük óta még egy emberöltő sem telt el, mégis rengeteget hallunk jótékony szerepéről. Tulajdonképpen „belső morfinról”, a szervezet saját maga által előállított fájdalomcsillapítója, egyben a belső öröm forrása.
Futók gyönyöréből mámor-hormon Az endorfinok ópiátszerű vegyületek, kémiai információt közvetítenek, hasonlítanak a hormonokhoz is, de a polipeptidekhez is, noha valójában egy külön anyagról beszélünk. Először úgy figyeltek fel erre az anyagra, hogy a futók által tapasztalt mámort kezdték tanulmányozni. Ez a természetes és intenzív aerob testmozgás esetén beálló feldobott állapot az endorfinok és a dopamin szintjének emelkedésétől áll be. Ilyenkor a fizikai fájdalom helyét felváltja egy feldobott optimista, euforikus állapot. Függőséget okoz Az endorfin fokozott termelődésével járó állapotokhoz akár hozzá is szokhatunk. Vannak olyanok, akik ezért az érzésért mindenre képesek. Nem tudják elkezdeni a napot egy kis testmozgás nélkül, néha még akkor sem, ha már izületeik kárára megy a túlzásba vitt mozgás. Ugyanolyan típusú nyugtató anyag kerül ilyenkor a szervezetünkbe, mint a morfium, csak ezt a szervezet maga választja ki. Kémiailag talán a heroin függőséghez hasonlít legjobban ez az állapot. Az endorfinok csökkentik a fájdalmak hatását és a dopamin okozta gyönyöröknek nyílt utat enged. Az endorfinok kiválasztásához nem feltétlen kell fájdalmas ingernek történnie, elegendő hogy meghalljunk egy andalító muzsikát, vagy éppen a vízen ringatózzunk.

A sportfüggőségről szóló teljes cikk megtalálható a
http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=245&alrovat=246&cikkid=3499
oldalon.