A kommunikáció nehézségei (kérdések alapján)

• "Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát" Vagy mégis?

Hogyha már átvitt értelemben van a kérdés, akkor a választ is átvitt értelemben kell majd venni: Hogyha mindketten tudnak jelbeszéddel kommunikálni, akkor érti. Folyt. köv.

• "Minek nevezzelek?" Tegezés-magázás, köszönés, megszólítás

Ez a kérdés kisgyerekkorban és felnőttkorban nem annyira égető. Kamaszkorban viszont annál inkább. Folyt. köv.

• A stílus valóban maga az ember?


• "Tudom, mit akarok mondani, csak nem bírom megfogalmazni." Vagy mégsem tudom?

Szeintem nem tudja. Folyt. köv.

• Inkább leírom/Inkább elmondom. Mikor melyik a könnyebb?

Iskolai felelésnél szerintem könnyebb leírni, mert akkor az ember talán kevésbé stresszeli magát, mert ha szóban felel és esetleg valami badarságot mond és az osztálytársai netán nevetnek rajta - elég, ha csak egy vagy két ember - , akkor az nem valami lelkestő. Sőt abszolút elveszi a felelő kedvét attól, higy bármit is mondjon, mert ugye az ember általában nem szereti, ha kinevetik, meg hasonlók. Írásbeli felelés közben jobban össze tudja szedni a gondolatait, mert nincs az, hogy a tanár sürget, hanem mindenki a maga tempójában haladhat. Főleg a nagyobb szabású dolgozatoknál, ahol több kérdés van, mert itt megnézi a kérdéseket és azzal kezdi, amelyikkel akarja. Nem azzal, amit először föltesz neki a tanár. Vizsgákon és felvételiken az írásbelinél nem csak egyedül van a diák a tanárral, hanem tömegben, ami több magabiztosságot adhat, mintha csak néhány tanár van rajta kívül a teremben, és ez talán annak tudható be, hogy az ember alapvetően egy társas élőlény. Ezen kívül ott vannak a kisebb önbizalmú emberek, akik pedig szintén az írásbeli felelést választanák. Ugyanakkor ezzel szemben áll az, ami miatt sokan szeretnek inkább szóban felelni. Az, hogy a tanár tud segíteni a felelőnek azzal a képletes "harapófogóval". Ez tény. Ha akar, akkor segít de vizsgákon és felvételiken nem ez a jellemző. Csak ülnek, és szúrósan (már aki) néznek a diákra, aki ott ül velük szemben és általában zavarba jön, vagy megijed attól a fagyos légkörtől, amit az adott tanár szúrós tekintete teremt. A zavarból pedig az is származhat, hogy akármilyen jól is megtanulta az anyagot, akármennyire is álmából fölkeltve is azonnal tudta, ott helyben nem igazán jön viszont a szájára.

Vannak olyan témák is, amiket inkább személyesen mondanánk el az adott személynek, nem levélben. Ilyen például a halálhír, vagy az eljegyzés.

• "Egy rózsaszál szebben beszél" A nyelv valóban mindig a legtökéletesebb eszköze a kommunikációnak?

Nem mindig a beszéd a legtökéletesebb formája a kommunikációnak, mert sokszor egy egy gesztus sokkal többet elmondhat és nem tudhatja mindenki, hogy miről van szó a beszéddel ellentétben, amit akárki meghallhat. Itt - sajnos - vissza kell kanyarodnom a halálhírhez. Mondjuk egy kórházba bevisznek egy igen súlyos állapotú embert, aki nem szorul műtétre mert például gyógyszer- (vagy kábítószer-) túladagolás miatt kómában van (,amin nem tunak segíteni az orvosok). A hozzátartozók bejönnek a kórházba és az orvos (kedves, jófej emberszerető orovs) felvázolja nekik a helyzetet: "XY súlyos kómában van. Stb" A hozzátartozók megkérdezik: "De ugye felépül?" Az orvos nem szól. Vagy sóhajt egyet, vagy nem, de mindenképpen belenéz a hozzátartozók szemébe és fölveszi "együttérző arc"-át. Ebből már általában tudják az érintettek, hogy mi a helyzet. Ekkor az orvos vagy - ha a hozzátartozó egyedül van - ráteszi mondjuk a rokon vállára a kezét - ha pedig nincs egyedül nem ér hozzá - és elmegy lassan letörten, hogy tényleg azt sugározza, hogy égyüttérez a rokonnal, mivel az általában nézi ahogy az orvos elmegy. Szinte ugyanez játszódik le akkor is, amikor egy halálos vagy haldokló beteggel közli az orvos, hogy haldoklik. (u.i.: ez nem személyes tapasztalat. Nézem a Doktor House-t.)

• "Ezt jobb lett volna elhallgatni" Mikor mit kinek miért nem kell (kellett volna) elmondani?
  "Meg sem merem kérdezni." Miért?

A kérdés első felére a válasz: Meg kell gondolni, hogy mit mondunk vagy cselekszünk, mert - igaz, ritkán - de súlyos következményekkel is járhat. Íme egy újabb nem ideillő, de valahol mégis idevágó példa, hogy többnek látszódjon az iromány: =) Szóval régen, amikor Nagy Sándor ázsiai hadjáratán egy hadvezér Folyt. köv.!!!!!!!!!!!!

Folyt. köv.

Az álmok

Sokféle dolgokat írnak és mondanak az álmokról. Nekem az az elképzelésem, hogy az agy álmodás közben "szelektálja" az aznapi eseményeket, amit fontosnak tart az elraktározódik a memóriánkban, amit meg nem tart fontosnak azt pedig értelemszerűen "kidobja". Szerintem ez lehet az oka annak, hogy nem emlékszünk mindenre ami előző nap történt velünk. Én két elméletemet emelném ki:

1. Az agy, mint nyomozó. Olyan lehet, mintha napközben nem hagynánk szóhoz jutni az agyunkat és miután elaludtunk akkor tud csak érvényesülni. Ilyenkor úgymond odaül az íróasztala mögé, és mint valami nyomozó egy bűntényben, hozzáfog átnézni az aznapi eseményeket. Amiről azt gondolja, hogy "Na ezzel a nyommal nem fogunk előrébb jutni." azt kidobja. Néha rájön, hogy amit előző nap megtartott, az mégsem kell, vagy amit kidobott az mégis kellhet, mert összeillik egy aznapi részlettel, vagy tartalmaz valami elengedhetetlenül fontos dolgot. Ezért lehet az, hogy néha látszólag összefüggéstelen dolgokat álmodunk. Mintha egy hosszú ideje (születésünk óta) tartó nyomozásban minden apró részletnél leragadva próbálna valamiféle logika alapján kihámozni egy értelmes és/vagy logikus történetet (talán az életünk értelmét?). Ezért lehet, hogy például az hogyha az utcán látunk egy plakátot a többi plakát között (vagy teljesen mindegy milyen hétköznapi dolgot a többi ugyanolyan hétköznapi dolog között), akkor azzal fogunk álmodni, pedig nem figyeltük meg jobban mint a többit. Talán később annak a bizonyos plakátnak, vagy akárminek lesz még jelentősége.
2. Az agy, mint filmrendező. Itt visszaugranék a plakát-elmélethez. Rengeteg filmben (főleg thrillerekben és akciófilmekben) a kamera egy bizonyos tárgyra, vagy személyre ráfokuszál, például a "Ben Hur" című film kocsiverseny-jeleneténél a negatív szereplő kocsiján lévő pengékre, amikkel később forgácsot csinált ellenfelei kocsijaiból. Az akcióthrillerekben egy kés, vagy valamilyen hasonló szerszám kap ilyen bemutatást, majd később gyilkos fegyverré válik. Esetleg magát a gyilkost emelik így ki. Félretéve a plakátos dolgot, minden álomnak van egy története és az agy egy jó rendező.

Akár értelmesnek találjuk az álmaink történetét, akár nem, az agy egy kitűnő számunkra nem mindig érthető logika alapján vezeti az ő kis "nyomozását", vagy ha úgy tetszik rendezi az ő kis "filmjét", a mi álmainkat. Muszáj valamilyen logika szerint csinálnia, mert mindennek van valamilyen logikája. Különben nem lenne semmi értelme semminek.

Komment a BKV sztrájkhoz

„Semmilyen járatritkítással nem értünk egyet, egyrészt azért, mert semmilyen szakmai érvet nem látunk amellett, hogy miért kellene ilyen mértékű járatritkítást végrehajtani” – mondta Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbuszgarázs szakszervezetének elnöke.

A másik ok, hogy állásukat féltik a vállalat dolgozói. Szerintük a járatritkítás egyenes következménye a létszámleépítés. A BKV korábban 6 milliárd forintot szeretett volna spórolni a járatritkításokkal. Kedden viszont a főváros vezetése bejelentette, hogy csak 3 milliárdot kell megtakarítani.

Forrás: http://www.rtlhirek.hu/dock/main/112883

Komment: Fogalmam sincs, hogy jogos-e a sztrájk, mivel alig tudok valamit ennek az egésznek a hátteréről. A járatritkítással speciel én sem értenék egyet. Ha ezen, és a látszámbeli leépítésen múlik, akkor szerintem jogos. Ha meg nem, akkor nem tudom.

A reklámok

Nagy általánosságban a reklámok egy adott termék vagy szolgáltatás népszerűsítésére lettek kitalálva, de szerintem még él a régi közmondás, miszerint: "Jó bornak nem kell cégér."

• Némelyik megfelel erre a célra, de nagy többségük csak azt érte el, hogy ha meglátjuk a TV-ben, elkapcsolunk onnan, de minimum levesszük a hangot, ha meghalljuk a rádióban, akkor szintén, és ha látjuk a plakátját az utcán, vagy bárhol akkor elfordítjuk a fejünket, mert nem bírjuk ki őket. (Gondolok ezzel a különféle mosószerek, kozmetikumok és bankok reklámjaira.)
• Egy TV-reklámnál azt is el lehet érni, hogy túlságosan nagy hangsúly fektetnek a körítésre (pl.: zene, képi világ, esetleg egy híres ember szerepel benne) és ennek eredményeképpen a néző nem biztos, hogy emlékezni fog arra, hogy mit hivatott reklámozni az adott reklám.
• Ugyanekkor a TV-reklámok többségében a nézőt teljesen tökkelütöttnek nézik és mivel az ember nem igazán szereti, ha valaki hülyének nézi azért nem fogja végignézni kettőnél többször [pl.: fejfájás (és egyéb fájdalom)csillapítók, gyomorsavlekötők].
• A szereplőket sokszor szintén naivnak és idiótának állítják be (pl.: a mindenen mosolygós anyukák a mosóporreklámokban, élőflórás joghurtok és bankok reklámjai, életjáradék-reklámok).
• Nem annak a korosztálynak szólnak, akiknek szánják. Például a ránctalanító krémek reklámjai. Mindegyikben egy 17-18 éves lány keni magát.
• Vannak nagyon erőszakos reklámok is, például mikor a mosóporreklámokban összekenik az emberek ruháját, hogy megmutassák: ki lehet mosni.

Nem igazán tudok pozitív kritikát hozzáfűzni ehhez a témához...