2008. április 24., csütörtök

A kommunikáció nehézségei (kérdések alapján)


  • "Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát" Vagy mégis?

Hogyha már átvitt értelemben van a kérdés, akkor a választ is átvitt értelemben kell majd venni: Hogyha mindketten tudnak jelbeszéddel kommunikálni, akkor érti. Folyt. köv.


    • "Minek nevezzelek?" Tegezés-magázás, köszönés, megszólítás

    Ez a kérdés kisgyerekkorban és felnőttkorban nem annyira égető. Kamaszkorban viszont annál inkább. Folyt. köv.


    • A stílus valóban maga az ember?

    • "Tudom, mit akarok mondani, csak nem bírom megfogalmazni." Vagy mégsem tudom?

    Szeintem nem tudja. Folyt. köv.


    • Inkább leírom/Inkább elmondom. Mikor melyik a könnyebb?

    Iskolai felelésnél szerintem könnyebb leírni, mert akkor az ember talán kevésbé stresszeli magát, mert ha szóban felel és esetleg valami badarságot mond és az osztálytársai netán nevetnek rajta - elég, ha csak egy vagy két ember - , akkor az nem valami lelkestő. Sőt abszolút elveszi a felelő kedvét attól, higy bármit is mondjon, mert ugye az ember általában nem szereti, ha kinevetik, meg hasonlók. Írásbeli felelés közben jobban össze tudja szedni a gondolatait, mert nincs az, hogy a tanár sürget, hanem mindenki a maga tempójában haladhat. Főleg a nagyobb szabású dolgozatoknál, ahol több kérdés van, mert itt megnézi a kérdéseket és azzal kezdi, amelyikkel akarja. Nem azzal, amit először föltesz neki a tanár. Vizsgákon és felvételiken az írásbelinél nem csak egyedül van a diák a tanárral, hanem tömegben, ami több magabiztosságot adhat, mintha csak néhány tanár van rajta kívül a teremben, és ez talán annak tudható be, hogy az ember alapvetően egy társas élőlény. Ezen kívül ott vannak a kisebb önbizalmú emberek, akik pedig szintén az írásbeli felelést választanák. Ugyanakkor ezzel szemben áll az, ami miatt sokan szeretnek inkább szóban felelni. Az, hogy a tanár tud segíteni a felelőnek azzal a képletes "harapófogóval". Ez tény. Ha akar, akkor segít de vizsgákon és felvételiken nem ez a jellemző. Csak ülnek, és szúrósan (már aki) néznek a diákra, aki ott ül velük szemben és általában zavarba jön, vagy megijed attól a fagyos légkörtől, amit az adott tanár szúrós tekintete teremt. A zavarból pedig az is származhat, hogy akármilyen jól is megtanulta az anyagot, akármennyire is álmából fölkeltve is azonnal tudta, ott helyben nem igazán jön viszont a szájára.

    Vannak olyan témák is, amiket inkább személyesen mondanánk el az adott személynek, nem levélben. Ilyen például a halálhír, vagy az eljegyzés.

    • "Egy rózsaszál szebben beszél" A nyelv valóban mindig a legtökéletesebb eszköze a kommunikációnak?

    Nem mindig a beszéd a legtökéletesebb formája a kommunikációnak, mert sokszor egy egy gesztus sokkal többet elmondhat és nem tudhatja mindenki, hogy miről van szó a beszéddel ellentétben, amit akárki meghallhat. Itt - sajnos - vissza kell kanyarodnom a halálhírhez. Mondjuk egy kórházba bevisznek egy igen súlyos állapotú embert, aki nem szorul műtétre mert például gyógyszer- (vagy kábítószer-) túladagolás miatt kómában van (,amin nem tunak segíteni az orvosok). A hozzátartozók bejönnek a kórházba és az orvos (kedves, jófej emberszerető orovs) felvázolja nekik a helyzetet: "XY súlyos kómában van. Stb" A hozzátartozók megkérdezik: "De ugye felépül?" Az orvos nem szól. Vagy sóhajt egyet, vagy nem, de mindenképpen belenéz a hozzátartozók szemébe és fölveszi "együttérző arc"-át. Ebből már általában tudják az érintettek, hogy mi a helyzet. Ekkor az orvos vagy - ha a hozzátartozó egyedül van - ráteszi mondjuk a rokon vállára a kezét - ha pedig nincs egyedül nem ér hozzá - és elmegy lassan letörten, hogy tényleg azt sugározza, hogy égyüttérez a rokonnal, mivel az általában nézi ahogy az orvos elmegy. Szinte ugyanez játszódik le akkor is, amikor egy halálos vagy haldokló beteggel közli az orvos, hogy haldoklik. (u.i.: ez nem személyes tapasztalat. Nézem a Doktor House-t.)


    • "Ezt jobb lett volna elhallgatni" Mikor mit kinek miért nem kell (kellett volna) elmondani?
      "Meg sem merem kérdezni." Miért?

    A kérdés első felére a válasz: Meg kell gondolni, hogy mit mondunk vagy cselekszünk, mert - igaz, ritkán - de súlyos következményekkel is járhat. Íme egy újabb nem ideillő, de valahol mégis idevágó példa, hogy többnek látszódjon az iromány: =) Szóval régen, amikor Nagy Sándor ázsiai hadjáratán egy hadvezér Folyt. köv.!!!!!!!!!!!!


    Folyt. köv.

    Nincsenek megjegyzések: