Egy saját szerzemény

Ezt én magam hoztam össze. Igaz történet.

Grapefruit

Hűséges tollamat, vagyis billentyűzetemet ismét a kezembe veszem, hogy leírjam, mennyit vagyok képes szenvedni egy fél pohárka 100%-os grapefruitléért.
Elkezdtem enni a félbevágott gyümölcs egyik felét, de mindez csak fél kézzel ment, mert a másik kezemmel a könyvemet (Hugh Laurie: A balek) tartottam nyitva, mert az makacsul be akart csukódni. Szóval a kiskanalam beledöftem a fél grapefruitba, de amaz – nyilvánvaló védekező mechanizmusként – egy olyan adag levet spriccelt rám, hogy aligha maradt benne. Mire további próbálkozásaim is kudarcba fulladtak, úgy gondoltam, hogy ez a gyümölcs nem hiúsíthatja meg a terveim. Fogtam a tányért, rajta a sokat megélt harci szerszámomat, a kiskanalat és a két fél grapefruitot, amely úgy meredt rám mint két nagy rózsaszínű szem, és kivittem a konyhába, mint egy halálraítéltet a vesztőhelyre.
Letettem a tányért az asztalra és megfelelő kínzóeszköz után néztem. Mire megtaláltam, azalatt nyugodtan elszökhettek volna, de nem tették. Még mindig bátran, rendíthetetlenül csücsültek a tányéron Megelégelve a pimaszságát, hogy semmibe veszi a szándékom, letettem melléjük a félelmetes kínzóalkalmatosságot: a citromfacsarót. Megragadtam az egyik felet és lassan hozzápréseltem a recés, fogazott, kúp alakú műanyag alkatrészhez. Hallottam a hangot, ahogy a leve a facsaró edénykéjébe csorog. A másik – a spriccelős – fél továbbra is rezzenéstelenül figyelte párja lassú kínhalálát. A rostjai fönnakadtak a szűrőn. Miután szinte csontszárazra préseltem – és a fél asztalt összecsöpögtettem vele – letettem a társa helyére mert most azt kezdtem préselni. Könyékig össze voltam levezve. Miután a leve nagy részétől megszabadítottam, a félbehajtott héjat a fogammal kezdtem még jobban összenyomni. Így utólag már könnyű mondani, hogy „Én tökkelütött, meggondolatlan!”, mivel – akkor még úgy tűnt – utolsó rúgásként valami iszonyat keserű lé folyt a számba, és úgy kicsípte a számat, hogy még most is fáj. De én nyertem meg a háborút. Ez volt a különbség. Ő csak csatákat nyert én viszont háborút.
Letettem az üres héját a másiké mellé és kezembe vettem bűntársamat, a kiskanalat. Kikanalaztam a szűrőn fönnakadt rostokat és húst , majd gyorsan megettem, hogy a makacs grapefruitnak még csak írmagja se maradjon, mivel magja egyáltalán nem volt. Miután az eunuch [herélt] gyümölcs belei elfogytak, a mosogató felé indultam. Kínlódva, mivel mindkét karom könyékig ragadt, valahogy rábírtam a vízcsapot, hogy folyjon belőle a víz. A szám még mindig sajgott. Megmostam a grapefruit-vértől mocskos kezem és elővettem egy poharat. A facsaró edénykéjéből kitöltöttem bele a levet és belekapartam a maradék rostot is A kiürült kínzóeszközt a kiskanállal együtt sikeresen a mosogatóba raktam. Majd jött a tányér a gyümölcs lenyúzott bőrével. Megragadtam a tányért és a szemetesbe csúsztattam róla a héjakat. Azaz csak csúsztattam volna, mert a piszkoknak – ha már a szemetesnél tartunk: a szemeteknek – semmi kedvük nem volt oda menni, ahová valók. Vettem egy mély levegőt. A szám mintha égni kezdett volna. Beraktam a tányért a mosogatóba. Szerencsémre ez nem ellenkezett, mert akkor az estémet porcelánszilánkok szedegetésével tölteném. Leguggoltam a provokatív grapefruitburkokhoz és – még szerencse, hogy – magamban intéztem a válogatott szavaimat hozzájuk. Úgy látszik megérte, mert miután beraktam őket a szemétvederbe, benne is maradtak. „Na ugye, hogy megy ez!” gondoltam, miközben a mosogatószivacsot az asztalhoz vittem azzal a céllal, hogy őt is a bűntársammá téve a nyomokat eltüntessem vele és összecsöpögtettem a konyhaasztal-mosogató közti szakaszt, mert nem volt kinyomva. Ezt én tiltakozásként fogtam fel a spongya részéről. Majd jött újra az „Én tökkelütött, meggondolatlan!”. Visszavittem a mosogatóhoz, miközben még mindig csöpögött. Kinyomtam a szivacsot, és visszamentem az asztalhoz és ezúttal sikeresen le is töröltem vele. Visszavittem a helyére és otthagytam. Megfogtam a poharat, és habozás nélkül egy nagyot kortyoltam belőle. „Semmi se maradjon abból az álnok grapefruitból!”. Rossz ötlet volt, mert újra „Én tökkelütött, meggondolatlan!” Ezúttal inkább a „tökkelütött”-ön volt a hangsúly, ellentétben az előző kettővel, ahol ugyanis a „meggondolatlan”-on. A szám szélét – amit előzőleg csípett ki a héjának a leve – mintha sósavval maratták volna, úgy égett az alattomos grapefruittól. Még a leve is gonosz. Egy velejéig romlott – de ugyanakkor friss – gyümölcs. Tudtam, ez volt az a bizonyos utolsó rúgása.
Felhajtottam a pohár tartalmát. Számoltam, 10 másodpercig tartott. Ennyi. Vége. Képes voltam egy pohárka 100%-os grapefruitléért ennyit szenvedni.
Aztán leültem, és megírtam ezt a történetet.

2008. január 25.

Illusztráció a kedvenc versemhez

Ez is Photo Shoppal készült.



"És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül,
Fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen.
Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló,
Míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen
S lelkem e padlómon ringó árnyba fullad csöndesen:
Nem szabadul - sohasem."

A kedvenc versem

Két vers van, amit nagyon szeretek. Az egyik az "Indiában, hol éjjel a vadak" József Attilától, a másik "A Holló" Edgar Allen Poe-tól (Babits Mihály fordításában, máshogy szinte nem is tetszik). Az utóbbi kicsit jobban kedvelem azért előbb azt írom le.

Edgar Allen Poe: A Holló

Egyszer - únt éjfél közelgett - bóbiskoltam elfelejtett

Tudományok furcsa könyvén, ellankadva terhesen,

Fejem csügge... egyre jobban... s im egyszerre ajtóm roppan,

Mintha egy kéz félve koppan - dobban ajtóm csöndesen.

S szóltam: "Éji vendég toppan küszöbömre csöndesen:

- Az lehet, más semmisem."

Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban,

Szellemét a szén hunyóban földre hímzé véresen.

Lassan nyúlt az éji óra; könyvem nem nyújtott a búra

Enyhülést, óh holt Lenóra, érted, égi kedvesem,

Kit a mennyekben Lenóra néven hívnak, kedvesem,

- Itt lenn nincs már neve sem.

S bíbor kárpit selyme rezzen, bizonytalan zajra zizzen;

Fájó, vájó, sohsem ismert féltés kínját érezem.

S míg szivem dobbanva retten, mind ismétlem önfeledten:

"Éji vándor vár ijedten ajtóm előtt, azt hiszem

-Késett vendég kér ijedten bebocsátást, azt hiszem:

- Az lehet, más semmisem."

Most kicsit magamhoz térvén nem haboztam, így beszélvén:

"Jó uram, vagy drága hölgyem, ne akadjon fenn ezen:

Tény hogy kissé szunditottam, és ön olyan halkan koppan:

S amint könnyű lépte dobban - koppan ott künn csöndesen,

Szinte képzeletnek vélném" - s ajtót tártam csöndesen:

- Künn az éj, más semmisem.

Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve,

Álmodva amilyent nem mert még álmodni senkisem;

De a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem

Hangzik más szó, mint egyetlen név: "Lenóra!" - kedvesem

Neve, melyet én rebegtem, s visszanyögte édesen

A visszhang - más semmisem.

Visszamenve a szobába - lelkem ég, a fejem kába -

Újra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen.

"Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára:

Rá kell jönnöm az okára, nosza - mondtam - meglesem!

Nyughass, szívem, pillanatra, míg e rejtélyt meglesem:

- Csak a szél, más semmisem..."

S széttárva a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát

Egy nagy őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen.

Rám se biccent, meg se hökkent, csak jött, mint egy idecsöppent

Úr vagy hölgy: ajtómra röppent s megtelepült odafenn -

Ott egy vén Pallas-szobor volt, a madár megült ezen,

Ült, csak ült - és semmisem.

Akkor bánatom mosolyra csalta furcsa ében tolla,

Ahogy ott morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen.

"Bár megtépve, zord kóborló" - szóltam - "te se vagy utolsó,

Éji partok küldte Holló: úr-neved hadd kérdezem:

Hogy hívnak, ha ott lenn röpködsz a plútói bús vizen?"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

Néztem a szárnyas bolondot, hogy egy szót ily jól kimondott

S válaszolt szavamra - bárha nem is túl értelmesen:

Meg kell adni, ilyet élő még nem ért, hogy egy beszélő

Madár ajtaja fölé jő s rátelepszik kényesen -

Ajtó fölött egy szoborra rátelepszik peckesen,

- És a neve: "Sohasem"!

De a Holló fönn a szobron csak ez egy szót mondta folyton,

Mintha abba volna lelke beleöntve teljesen.

Másképp csőrét nem nyitotta s szárnyait sem mozditotta;

S nyögtem: "Hozzám senkisem hű, még szivem reménye sem,

Majd csak elhagy e madár is - nem lesz reggel nyoma sem!"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

Megdöbbentem, hogy talál az elsírt szóra ez a válasz:

"Persze" - mondtam - "ennyi ennek kincse tára összesen;

Tán egy régi bús gazdája oktatá, kit sors viszálya

Dúlt és mart, míg síró szája erre járt rá, másra sem -

Holt remények gyászdalához nincs is jobb rím semmisem,

- Mint hogy: »Soha - sohasem«."

De a bölcs madár mosolyra csalta méla lelkem ujra

És egy zsöllyét gördítettem szembe, hogy majd ott lesem;

S bársonyába besüppedve képzeletet képzeletre

Halmoztam: hogy hol szerezte s mért ismétli vészesen -

Ez a baljós vén vad holló mért ismétli rémesen

Ezt a szót, hogy: "Sohasem."

Ezen tűnődtem magamban, noha egy betűt se mondtam

A madárhoz - s már szivembe fúrt a két fém-élü szem...

Óh ha titkát eltalálnám! S így fejem ledőlt a párnán,

Melynek bársonyára lámpám fénye hullott kékesen,

Violaszín bársonyára, melyen óh! már kedvesem

Nem pihen meg sohasem.

Most, úgy tetszett, langy szellő kel s lengve titkos füstölőkkel

Angyaltánc a szőnyeg bolyhát csiklandozta kéjesen:

"Bús szív!" - nyögtem - "égi vendég szállt le hozzád lám a szent Ég

Angyalokkal küld nepenthét elfeledni kedvesem:

Idd, óh idd e hűs nepenthét és feledd el kedvesem!"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

"Jós!" - hörögtem - "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek!-

Sátán küldött vagy vihar vert hozzám, én nem keresem,

Ki büszkén, bár megtépázva, érkeztél e puszta házba,

Hol rémek dúlnak csatázva - mondd meg nékem kegyesen:

Van-e balzsam Gileádban? megenyhűl-e zord sebem?"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

"Jós!" - hörögtem - "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek!

Hiszen egy égbolt borul ránk s egy Urunk van odafenn:

Mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra,

Vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn?

Kit az angyalok Lenóra néven hívnak odafenn?"

- Szólt a Holló: "Sohasem."

"Legyen hát e szód utolsó!" - szöktem föl - "sátán vagy holló!

Menj, röpködj az éjviharban, a plutói bús vizen!

Itt ne hagyd egy árva tollad, nehogy arról rágondoljak,

Mit hazudtál e szobornak vállán ülve peckesen!

Tépd ki csőrödet szivemből s hagyj magam, míg elveszem!"

- Szólt a Holló: "Sohasem!"

És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül,

Fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen.

Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló,

Míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen

S lelkem e padlómon ringó árnyba fullad csöndesen:

Nem szabadul - sohasem.

Babits Mihály fordítása

József Attila: (Indiában, hol éjjel a vadak...)

Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -
mikor dédapa is kicsi volt még,
élt egy nagy fejedelem.

Parancsot adott, büszkét, szigorút:
"Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!"

Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.

Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
"Ami égi, ne hozd a földre!"

A kapu pántja kérte a napot.
Feszült létra a felhő szélihez.
Megbillent az; a létra leszakadt.

Fogtak sasokat könnyü szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.
S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,

kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.
Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.

Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.

A függőség

Elég hosszú, nem muszáj elolvasni.

Függeni szinte bármitől lehet. Például: drogfüggőség (ezen belül: kábítószer- és gyógyszerfüggőség), nikotinfüggőség, alkoholizmus, de lehet pl. egy TV-sorozattól, vagy a koffeintől is. Ezeken kívül még van -többek között- a játékszenvédély, a vásárlásfüggőség, internet- és számítógépfüggőség, étel-, és csokoládéfüggőség (a csokoládé fokozza a szervezetben az endorfin termelődését, ami boldogságérzethez vezet). Egy ember akkor válik valamitől függővé, mikor már szinte képtelen anélkül a dolog nélkül meglenni, és józan gondolkodás nélkül mindent képes feláldozni annak érdekében, hogy hozzájuthasson (első sorban inkább a drogok, az alkohol és a szerencsejátékok esetében).

Endorfinok a szervezetben - sportfüggőség

Az endorfinok a gyönyörérzetért felelős apró fehérjeanyagok, felfedezésük óta még egy emberöltő sem telt el, mégis rengeteget hallunk jótékony szerepéről. Tulajdonképpen „belső morfinról”, a szervezet saját maga által előállított fájdalomcsillapítója, egyben a belső öröm forrása.
Futók gyönyöréből mámor-hormon Az endorfinok ópiátszerű vegyületek, kémiai információt közvetítenek, hasonlítanak a hormonokhoz is, de a polipeptidekhez is, noha valójában egy külön anyagról beszélünk. Először úgy figyeltek fel erre az anyagra, hogy a futók által tapasztalt mámort kezdték tanulmányozni. Ez a természetes és intenzív aerob testmozgás esetén beálló feldobott állapot az endorfinok és a dopamin szintjének emelkedésétől áll be. Ilyenkor a fizikai fájdalom helyét felváltja egy feldobott optimista, euforikus állapot. Függőséget okoz Az endorfin fokozott termelődésével járó állapotokhoz akár hozzá is szokhatunk. Vannak olyanok, akik ezért az érzésért mindenre képesek. Nem tudják elkezdeni a napot egy kis testmozgás nélkül, néha még akkor sem, ha már izületeik kárára megy a túlzásba vitt mozgás. Ugyanolyan típusú nyugtató anyag kerül ilyenkor a szervezetünkbe, mint a morfium, csak ezt a szervezet maga választja ki. Kémiailag talán a heroin függőséghez hasonlít legjobban ez az állapot. Az endorfinok csökkentik a fájdalmak hatását és a dopamin okozta gyönyöröknek nyílt utat enged. Az endorfinok kiválasztásához nem feltétlen kell fájdalmas ingernek történnie, elegendő hogy meghalljunk egy andalító muzsikát, vagy éppen a vízen ringatózzunk.

A sportfüggőségről szóló teljes cikk megtalálható a
http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=245&alrovat=246&cikkid=3499
oldalon.

PISA-felmérés

Ez eléggé hosszú, ezért nem hiszem, hogy bárki is elolvassa.

Gyakorlatilag nincs változás a magyar diákok PISA-felmérésen elért eredményeiben az előző, három évvel ezelőtti vizsgálathoz képest - hangzott el az oktatási tárca illetékeseinek keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Az ötvenhét országot magában foglaló 2006-os felmérésben 200 magyar iskola 15 éves diákjainak természettudományos, matematikai és szövegértési képességeit vették górcső alá. A mostani felmérés során a természettudományos ismeretek kaptak kiemelt hangsúlyt.
A magyar diákok természettudományi területen harminc OECD-állam közül 13-17. helyet, míg szövegértésben az értékelhető eredményt produkáló 29 ország közül 17-22. helyet érték el. Matematikából harmincegy ország közül a 18-23. helyet szerezték meg a tanulók a vizsgálat során- mondta el Balázsi Ildikó, az Oktatási Hivatal osztályvezetője.
Az európai országok közül Finnország ért el kiemelkedő eredményt, mindhárom területen az első három között végzett.
Az OECD-átlagával összevetve, szövegértés és matematika területén szignifikánsan gyengébb eredményt értek el a magyar tanulók, míg a természettudományos területen az eredmény egyenértékű volt az OECD-államok átlagával.
Összevetve a 2000. és 2003. évi vizsgálattal, nem tapasztalható jelentős eltérés az eredményekben, sem a szövegértési, sem a matematikai ismereteknél.
A felmérés rámutatott, hogy a tanulók közötti képességkülönbség 70 százaléka az iskolák átlageredménye közötti különbségből fakad, ez Magyarországon volt legmagasabb a résztvevő államok közül, a második Németországban ez az arány 60 százalékos. Kiderült az is, hogy a tanulók szociális, gazdasági és kulturális helyzetét mérő mutató különbségeinek 46 százaléka származik a családi háttér közötti különbségből.
Csapó Benő egyetemi tanár úgy fogalmazott, hogy a felmérés legfontosabb üzenete, hogy stagnál az oktatási rendszer. Az eredmények nem romlottak, de nem is javultak - összegezte.
Hozzátette: egy olyan erős nemzetközi mezőnyben, mint amelyben a magyar diákoknak helyt kellett állni, "ez nem rossz eredmény".
Arra a felvetésre, hogy a 10 évesek szövegértéseit vizsgáló PIRLS-felmérésen még jól szerepeltek a diákok, s a 15 évesek ugyanezen területen már romló eredményt produkálnak, azt mondta: a diákok kisgyermekként elérnek egy bizonyos szintet, majd a képességek fejlesztése abbamarad Magyarországon. Ugyanakkor a PIRLS-felmérésben most jól szereplő korosztályt hat év múlva "éri el" a PISA-felmérés. Az előző héten nyilvánosságra hozott PIRLS-felmérésben 45 oktatási rendszer közül az ötödik helyen végeztek a 10 éves magyar diákok szövegértésben.

Arató Gergely oktatási államtitkár szerint ahhoz, hogy az elindított fejlesztések eredményei látszódjanak a PISA-felmérésben is, hosszabb időre, 10-15 évre van szükség. A felmérést nagyon fontos jelzésnek nevezte a magyar közoktatásról, amelynek eredményei egybeesnek a közoktatás szereplőinek tapasztalataival: szükséges az alapkészségek megerősítése, és az oktatási rendszeren belüli különbségek csökkentése.
A jövőbeni intézkedéseket ismertetve kitért az alapkészségek oktatásának kiterjesztésére az általános iskola 5-6. évfolyamán, amit kötelező jelleggel a következő tanévtől kell alkalmazni. Ennek keretében a tanórák 25-40 százalékát kell az alapkészségek megerősítésére fordítani.
Az intézkedések között szerepel a kompetencia-alapú programcsomagok elterjesztése, jövő márciusig 39 oktatócsomag készül el, s folyamatban van még 6.300 pedagógus továbbképzése az eddigiek mellett. 2013-ig ötvenezer pedagógus továbbképzését tervezik.

(MTI)

forrás: http://www.okm.gov.hu/

Komment: Szerintem azért rosszabb a 15 évesek eredménye, mert az általános iskolák felső tagozatában nem tanítanak olyan intenzíven, mint az alsó tagozatban.

A kedvenc weboldalam

Nekem rengeteg kedvenc weboldalam van, de ha ki kellene emelnem valamelyiket, akkor az a http://www.maps.google.com/ , ami tulajdonképpen egy műholdas térkép. Azért tetszik, mert ugyanúgy meg lehet nézni rajta a Szaharát, mint a Kínai Nagy Falat, vagy a Mount Everestet, a Grand Kanyont, és még sorolhatnám. Csak be kell írni egy városnevet a keresőbe, és már ott is van. Azt is ki lehet választani, hogy normális térképként, műholdas képként, vagy a kettő keverékeként akarjuk nézni a bolygónkat. Van olyan is, pár egyesült államokbeli városban, hogy megálltak az utca közepén és panorámaképeket készítettek az adott város bizonyos területeiről, amik aztán megnézve oyanok, mintha mi is ott állnánk. Itt vannak azok a városok:

A kékkel jelölt útszakasokra kattintva láthatjuk a panorámaképet, ha a jobb felő sarokban a "street view" menüben vagyunk.

Ez itt páldául a Central Park, New York Cityben:

De csak Flash Playerrel lehet megnézni.

A kulcs c. fogalmazás úgy született, hogy a tanárnő mondott egy címet, és adott nekünk negyed órát, hogy olyan "mesét" írjunk arról a bizonyos kulcsról, ami eszünkbe jut. Így lett.

Tudományos felfedezés

Múltkor olvastam, hogy amerikai kutatók felfedezték azt a gént, ami segít az agynak együttesem értelmezni a bal és jobb szemből külön-külön érkező képet.
Szerintem ez azért érdekes, mert lehet, hogy így képesek lesznek gyógyítani számos olyan szembetegséget, amiért ez a gén a felelős, mivelhogy a két kép eltéréséből agyunk kiszámítja a tárgyak távolságát, így a közelebb lévő tárgyakat valóban közelebbinek érzékeljük. A pontos térlátáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy az agy képes legyen a két szemből jövő és nem teljesen átfedő információt összerendezni, majd egyetlen háromdimenziós képként értelmezni.

Forrás: [origo]

A kulcs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember.
Ennek a szegény embernek sok fia és lánya volt, ezért nem mindig tudtak bőségesen étkezni. Egy reggel fölkelt, és mint minden más nap, kiment a legnagyobb fiával a földre kapálni. Kapáltak egész délelőtt. Estefelé, amikor hazaindultak, a fiú talált a földön egy kulcsot. Fölvette, elmosolyodott és zsebre tette, de nem szólt senkinek róla. Másnap reggel az apa egyedül ment kapálni, mert a fiú azt hazudta, hogy beteg. Miután az egész család elment, ki a maga dolgára, fölkelt az ágyból és a konyhába sietett. Félrehajtotta a szőnyeget, és kinyitotta a titkos ajtót, ami alatta volt. Lent gyertyát gyújtott és keresgélni kezdett. Talált is egy nagy ládát, olyasmit, amiben a ruhát tárolták. Elővette a kulcsot és a lakatba dugta. Lassan kinyitotta a ládát, és meglátta benne a rengeteg pénzt. Egy darabig elégedetten nézte, majd fogott egy nagy zsákot, és fürgén lapátolta bele az aranyat. Visszazárta a ládát, fölkapott egy ásót majd kimászott a pincehelységből. A szőnyeget visszahajtotta, mintha mi sem történt volna. Kirohant a házból, majd a rég nem használt csűr alá elásta a zsákmányt. Mire a család hazaért, visszafeküdt az ágyba. Másnap reggel újra kiment az apjával kapálni a földre, és a kulcsot leejtette ugyanoda, ahol találta. Éjszaka felkelt, kiment a csűrbe, fölkapta az ásót, kiásta a pénzt és elbujdosott. Néhány nap múlva az apa megtalálta az elejtett kulcsot a földön. Rossz érzése támadt és hirtelen összefüggést látott a fia betegsége, és a kulcs között. Amikor hazaért, ellenőrizte volna a ládában a pénzt, de csak a láda volt ott, pénz nélkül. Rájött, hogy a fiú, akit régen befogadott tulajdonképpen egy profi rabló.